almamania

  • Hibás feed URL.

Érdemes-e iPhone-t venni?

2007.08.15. 10:12 AdSafari

Már jó ideje a boltokban van az iPhone, az Apple mobilinternetező-telefon-zenelejátszója, ám hiába számít csúcseszköznek a zsebmindenes, szakértők szerint több alapos érv szól ellene is.


Kezdetben az újdonság varázsa minden bizonnyal megdobja az iPhone értékesítését, ám később alábbhagyhat az érdeklődés. Nem azért, mert az okos mobileszközök iránt nem nő a kereslet, hanem azért, mert ebben a körben nem biztos, hogy az Apple ketyeréje a legjobb választás. A Yankee Group piackutató cég szerint az okostelefonok részesedése a világ zsebtelefonpiacából a jelenlegi 11 százalékról 20-ra nő 2010-ig - idézi a szakértőket a Forbes.com. Az Apple vezére, Steve Jobs a piac 1 százalékát akarja megszerezni 2008 végére, de ehhez meg kell küzdenie a dél-koreai Samsung, LG Electronics és a finn Nokia okos készülékeivel, illetve további gépezetek egész csokrával - köztük a brit Palm kézikomputer-gyártó Folio nevű új minikomputerével -, amelyek az ősrivális Microsoft Windowsának Mobile platformját futtatják.
Az iPhone első gyenge pontja az akkumulátor. A fejlesztő közlése szerint egy töltéssel öt óra működés biztosítható, ezalatt lehet videózni, internetezni, zenét hallgatni és telefonálni. Hiszi a piszi! - mondják erre sokan, majd kiderül hogy mennyi igaz ebből a valóságban. Például mi van akkor, ha valaki sokat használja a készülék WiFi-csatlakozóját vagy Bluetooth fülhallgatóját, azaz rövid távú mobilátviteli képességeit? Ha mégsem igaz az ötórás üzemidő, akkor könnyen olyan helyzetben találhatja magát a felhasználó, hogy választania kell: él az iPhone multimédiás képességeivel vagy inkább spórol az akkutöltéssel. Persze lehet tartalék akkumulátorral járni, de annak beszerzése pluszköltség, hurcolászása pedig pluszteher. További kérdés, hogy hányszor lehet utántölteni a hordozható áramforrást. Az Apple szerint az újdonsághoz adott akku 400 feltöltés után még teljesítménye 80 százalékán képes üzemelni, de ennek könnyen az lehet a vége, hogy a felhasználó kénytelen lesz magánál tartani a töltőt.
Megválaszolatlan kérdés az iPhone-nal kapcsolatban, hogy miért nem a legkorszerűbb adatátviteli hálózathoz, a 3G-s rendszerhez igazították. A hivatalos válasz szerint az ehelyett választott Edge elterjedtebb. Ez egyelőre igaz - az Apple mobilszolgáltató partnere, az AT&T 3G-s hálózata 165 nagyobb amerikai városban él, míg az Edge 13 ezer kisebb-nagyobb településen érhető el -, ám ezzel együtt lassúbb is, ami rögzített gépek esetén is idegesítő, hát még olyankor, amikor mozgás közben, sietősen akar valaminek utánanézni az internetező. További érv lenne a 3G mellett, hogy az a készülék, amelyik ezt tudja, szükség esetén átvált az Edge-re, míg fordítva ez nem áll fenn. Sok iPhone-versenytárs, például a Samsung BlakcJackje tudja ezt a játékot, és olcsóbb, mint az Apple készüléke.
Az egyik fontos érv az iPhone mellett beépített WiFi-csatlakozója, amivel számos helyi internetelérési hot spothoz tud kapcsolódni. Ezek ugyan bármely mobiltelefon-hálózatnál gyorsabb internetelérést tesznek lehetővé, csak az a bibi, hogy az ilyen hozzáférések általában nem ingyenesek. Nem hangzik jól, hogy mondjuk miattuk ki kell csengetni plusz 10 dollárt egy hónapban, noha az AT&T Edge-csomagja havi 40-be kerül. Persze lehet, hogy a felhasználó otthonában vagy munkahelyén is van WiFi-hálózat, de ezeken a helyeken számítógépe is van, amely kényelmesebben használható, mint a mobileszköz. Sokan kételkednek az iPhone nevezetes érintőképernyős kezelésének praktikusságában is. A megrögzött sms-ezők, illetve mobil-e-mailezők fél kézzel bűvölik a készülékeiket, és nem biztos, hogy szívesen újratanulják ezt, vagy hogy az érintőképernyős megoldás jobb számukra a korábbinál.
Végül sokan kiszámíthatatlannak tartják az újdonság költségeit. Az induló ára eleve magas: 500-600 dollár, de az AT&T-vel kötendő szerződés alaposan megnyomhatja a kiadásokat. A havi előfizetés 40 dollár az adatátviteli szolgáltatásért, plusz a telefonálás és a WiFi-használat díja: a végeredmény megközelítheti a havi 90 dolláros kiadást, ami a kötelező kétéves szerződés esetén mindösszesen 2000 dollárra tornászhatja fel a költségeket. Ennél van olcsóbb ajánlat is, főként az okostelefonok, amelyek lényegében legalább azt nyújtják, mint az iPhone.

Apple-újdonságok a piacon
Az Apple bejelentette a .Mac online szolgáltatásának új fejlesztéseit. Az almás cég szerint a fejlesztések közül a legfontosabb a .Mac Web Gallery - egy fotók és videók internetes megosztását biztosító szolgáltatás - bemutatása. A .Mac új szolgáltatásai közé tartozik a .Mac tárhely tízszeresére, tíz gigabájt méretűre növelése, a személyes domainek támogatása az iWeb webhelyeken és a .Mac Mail fejlesztései. A vállalat bemutatta az iWork "08 szoftvercsomagot, az Apple integrált irodai szoftvercsomagjának jelentős frissítését, amely a Pages szövegszerkesztő és a Keynote bemutatókészítő alkalmazások új verziói mellett egy új, Numbers elnevezésű, innovatív táblázatkezelő szoftvert is tartalmaz.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apple.blog.hu/api/trackback/id/tr73140406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AdSafari · http://www.adsafari.hu 2007.08.15. 12:04:00

megjegyzés teljes mértékben korrektnek tartom, a Napi Gazdaság - 2007.08.15 - (7. oldal) megjelent, illetve nálam is leközölt cikk tényleg téves elméletre épül az akkumulátor területén. Pix - thanks for your comment :)

helsinkirokker 2007.08.15. 12:08:24

hm, hasonló érvkeket motyogok magamban, meg mindenkinek az iPhone bemutatása óta. Akku, képernyő, egykezes használat stb. Tényleg forradalmi, meg twiceisamazing, meg minden, és el is dobnám magam, ha évek óta nem kiváló Nokiákat használnék. De igy, meredek váltásnak tünik.

AdSafari · http://www.adsafari.hu 2007.08.15. 12:11:45

nem tudom pontosan hova tűnt, de felteszem még egyszer Pixtől az imént kapott commentet:

Elfelejtkezel arról az apró tényről, hogy NEM TUDSZ tartalék aksit beletenni!

Senki sem fog tartalék aksival járkálni mert NINCS olyan.

AdSafari · http://www.adsafari.hu 2007.08.15. 12:15:55

helsinkirokker:

hasonló cipőben járok én is, eddig n9500ast s más kisebb Nokiákat használtam, kisebb software-es bakiktól eltekintve nagyon rendben is vannak. ám gondolj bele, ez is csak olyan mint a PC, Mac story. nem kötelez senki arra, hogy PC-t vagy Mac-et vegyünk. ez egy kérdés amit nekünk magunknak kell eldöntenünk. én személy szerint már várom, hogy legyen egy iPhone amit kipróbálhassak. ha csak fele olyan jó mint egy iMac, vagy más egyéb Mac-es termék, már nyert ügyünk van.