almamania

  • Hibás feed URL.

Apple iPad 2

2011.03.04. 16:25 AdSafari

Szerdai nap folyamán, ahogy olvashattátok a Facebook-os live feed alakalmával sok újdonsággal szolgált az Apple designer csapata. Voltak spéci App-ek, szoftverfrissítés és persze az új iPad2!

 

iOS 4.3

Ahogy azt szerdán beharangozták sok újdonság nem került bele az új csomagba, csak amelyekről a szakma már régóta beszélt. Personal HotSpot, gyorsabb Safari és egy-két iTunes / AirPlay finomítás. Persze, ahogy az szokott lenni ahágy termék, annyi apróság, így az általunk is régóta várt - HTC-knél már lassan hónapokóta elérhető funkció - március 11-től végre belekerül az iPhone szoftverébe is. (Persze felmerül, hogy egy iPad 3G-s esetében ez miért nem lehet opció?!)

iPad2

Vékonyabb (33%-kal), könnyebb (15%-kal), gyorsabb (A5 proci és RAM-bővítés) és ha lehet még egy fokkal takarékosabb is. Röviden így lehet bemutatni az újonnan konkurencia kihívásra reagáló Table PC-piac egyeduralkodó örökösét.

Míg az első iPad szögletes hatást keltett, addig az új lekerekített szélekkel rendelkezik. Ezekbe szinte észrevétlenül olvad bele az előlap műanyagja. Az új generáció még kompaktabbnak hat elődjénél, így szinte már egy B5-ös papír méretű és vastagságú kijelzőt tartunk a kezünkben.

Az eddigi iPad akkora siker volt, hogy az alap recepten nem is nagyon változtattak, csak úgy mint az új Aston Martin Virage esetében, ami egy finomra hangolt DBS és Bond-DB9 hibrid. Gyors és kifinomult, de mégse annyira hivalkodó, hogy mindenki megnézze, hogy most akkor melyik is pontosan. Az iPad esetében is a recept részét képezte feltételezhetően, hogy az előrehozott bemutató miatt az aktuális tulajok se érezzék magukat értékevesztettnek. Hisz kézben, mind a kettő hasonló hatást kelt, s egy kávézó teraszán használva sem csal könnyet az aktuális tulajok szemébe, hogy nem vártak még egy kicsit karácsonyi ajándék vadászatukkal.

A készülékbe integrált elő és hátkamerákat valószínűleg kevesen fogják videózásra és festői beállítások fotózásra használni, ám a Facetime rendszerben történő integrálásához elkerülhetetlen volt ennek elhelyezése. Idővel persze, csak úgy mint az SMS ez is piacot fog magának találni, hisz szinte már minden Apple termékkel lehet így kommunikálni. Akár azt is mondhatnánk, hogy lassan a T-Mobile és Vodafone babérjaira is tör, mint kommunikációs szolgáltató. (iPhone és iPod touch-on ugyan még nem elérhető, ám az új iPad-del bemutatták a OSX-en népszerű Photo Booth szoftvert is, amivel előbbi folyamatokat biztos alapokon fogja meggyorsítani).

Akadnak azonban hiányosságok is, ahogy az a csütörtöki The Times oldalain is olvasható volt: “Impressive - but still with room for improvement”. Valószínűleg az idő rövidsége, vagy a költségek miatt, de ezúttal még nem került bele a kompakt gépezetbe az iPhone 4-ben megismert retina display. Továbbá, még mindig nem kezelhető úgy mint egy 100%-os laptop, mert nem került bele USB port - vagy legalább átalakító -, illetve az iOS 4.3 sem orvosolta a Finder-hez hasonló fájlkezelő-felület wifi és külsős App-ek nélküli használhatóságát. Azaz még mindig különböző App-okat kell megnyitni, ha különböző fájlokat akarunk használni, átnevezni vagy épp szerkeszteni. Nem beszélve arról, hogy böngészés közben nincs hova menteni az épp felmerülő adatokat (kivétel a képeket persze.)

Accessories (Smart Cover) and Apps

Kiegészítő nélkül nincs mobil eszköz az Apple-nél. Hisz emlékezzünk csak vissza a marginális szakítás a fekete fülesektől mekkora sikert is hozott. Így az eddigi csomagolás helyett egy innovatív gyári kiegészítőt is rendelt az Apple az új iPad-hez. Kutatásaik alapján ugyanis rájöttek arra, hogy szép ugyan amit csinálnak, csak szinte mindenki egy tok mögé rejti azt. S “ha hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez” alapon létrehoztak egy olyan kiegészítőt, amivel funkcionalitás szempontjából játszi könnyedségű marad minden, de mégis az egyik legértékesebb rész - a kijelző - védve marad. (Persze, ha arra gondoltok, hogy első generációst cserélnétek újra, de régi tokokkal rendelkeztek, akkor a méretazonosság (magasság-szélesség) miatt talán ez az extra megspórolható.)


Ami persze a Keynote-okat mostanában illeti nem múlhatott el idő, hogy ne mutattak volna be új - speciálisan a bemutatott termékre optimalizált - programot. Így most megismerkedhettünk az új GarageBand-del, ami szinte hangszergyártókat sarokba szorító szoftver lett. (Ennek tesztjét márciusban részletesebben is tervezzük bemutatni.)


GarageBand mellett a másik nagy újdonság az iMovie - iPhone 4 után - iPad-re optimalizált változata volt. Elképesztő, hogy mennyire gyorsan és hatékonyan lehet vele kis videókat vágni, szerkeszteni és lejátszani. Bár sok újdonságot ugyan nem tartalmaz annak, aki már ismeri Mac-en elérhető verzióját, de belegondolva, hogy ez egy tábla gép amiről beszélünk, az eredmény lenyűgöző. (Már nagyon várjuk a március végét, amikor hivatalosan is Magyarországra ér az új iPad2, s vele együtt ez a szoftver is.)

Összegezve

Szerdán bemutatott termékben, az új iPad2 személyében, egy letisztult és innovatív kis szerkezetet ismerhettünk meg, amelyekkel talán még egy fokkal jobban sikerül majd a jövőben az asztali gépek és a mobileszközök közötti rést szűkíteni.

http://almamania.hu/hirek/47/apple_keynote_marcius_2an__osszefoglalo/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apple.blog.hu/api/trackback/id/tr92709116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.